Akik olvasták első posztomat, már képet kaptak arról, milyen felcseperedni teljes érzelmi sivárságban.
Most a témát kicsit tovább göngyölöm…
Amikor gyerek voltam, majd “lázadó” kamasz, a család szuperül elkönyvelt hisztisnek. Megbélyegeztek. Mert akárhogy is nézem, ez a jelző és viselkedésforma egyfajta negatív sztereotípia, nekem ebbe a kategóriába tartozik. Pedig rohadtul nem voltam az.
Segélykiáltás volt az minden alkalommal, kétségbeesett kérés, figyelj rám!, érts meg!, de ha meghallgatsz az is jó, fogadj el!, vagy ha ráérsz szerethetnél is. Ami egy normális szülő gyerek kapcsolatban tök természetes. A szüleim nem borultak le a spiritualitás oltárán és nem is próbáltak válaszokat keresni viselkedésemre ezért a mai napig hisztis vagyok. Nekik.
Állandóan zárt fülekbe és tudatba ütköztem, pedig istenemre mondom, nem egyszer megpróbáltam világosságot varázsolni a sötétségbe. De ha már sokadszorra ugyanazt a kört futod, rohadtul elunod, mint ahogy én is, feladtam. Aki nem nyitott a másságra, itt az értékrendet, hozzáállást, gondolatmeneteket értem, azt tényleg hagyni kell a francba, mert az energiáimat inkább saját magam, családom építésére akarom fordítani. Szóval egy szónak is száz a vége, szerintük minden egyes lámpás küldetésem egyfajta hiszti. Ezzel mindig el voltam intézve, így aztán hagytam őket ebben a sötét szobában.
Ámde lett két gyerek és ezzel belekerültem az anyák által rettegett hisztispirálba, bár nem akarok tudomást venni róla de napi szinten megtalál, valahol, valamilyen formában. Mivel a téma nagy “gyakorlója” vagyok és talán ez a szerencse, teljesen más szemszögből kezelem ezt. Nem könnyű, mert a rossz mintáim még kísértenek de azt bizton állíthatom, ha másképp nézzük a hisztit, a megoldás már már pofonegyszerűnek fog tűnni.
Az első és a legfontosabb szerintem az hogy ismerjük a saját gyerekünket, itt nem a ruha, láb méretre gondolok, nem is az alvási szokásaira, hanem a személyiségének apró fejlődési szakaszaira, reakcióira, kéréseire és álmaira. Nekem nagy felimerést nyújtott egy remekül megírt könyv, amit fiam óvónénije ajánlott, Gyerekasztrológia, a hitetleneknek is!!! Illetve Önmagunk alapos ismerete. (Ez az ami nagyon sokszor hiányzik az anyákból.) Nem kértem ehhez Vekerdy, Bagdy Emőke és még a Suttogó segítségét sem, csak figyeltem, tanultam a gyereket, és magamat, hagytam hogy az ösztöneim legyőzzék a 21.századi trendeket.
Fontos megemlítenem azt, egyik gyerekemet sem illetek semmilyen jelzővel, legyen az pozitív vagy negatív, mert magam terápiás útjaiból kiindulva, inkább elutaznám a tartalékainkat, mintsem ezekre költsek a jövőben.
Azonban nálunk is műsorra tűzik néhanapján a hiszti című darabot. Tudom én hogy imádott sarjam nem egy csúf gólemmé változott, bár a szerepet nagy átéléssel alakítja. 100-ból 90-szer tuti akar valamit, fáradt, éhes, ha akar valamit de te nem akarod hogy akarja, ha beteg és még folytathatnám. Első körbe definiálom az előadás miértjét, majd ha orvosolni tudom, úgy mint betömöm a száját, kitörlöm a fenekét, babusgatom stb., azonnal rendezem. Sokszor viszont óriási önfegyelmet kíván a részemről hogy ne én legyek a rossz zsaru.
Amikor fáradt vagyok, és már annyira fáradt, segítségem nincs, konkrétan mindent egyedül viszek, persze apa nagyon sokat segít amikor itthon van, szóval már a pöcs kivan és akkor ott a legszarabb időzítéssel, jön a nagy előadás. Holott, a néha szivacsos memóriám szerint a boltba menés előtt megbeszéltük, nem vesszük meg az ezredik kisautót, rudikát, miszmöszt. Itt aztán meg kell állnom, az időtartam mindig változó a lehajszoltságomtól függően, felmérem a károkat amik a jó gyerekek csorbán estek, konstatálom hogy fáradt, mert az oviban nem aludt és én még vásárolni is elrángatom. Akkor nyomunk egy 10 perces Mónika show-t és utána tolhatom a bringát a pénztárhoz. Felesleges dolgok a polcon maradtak.
Az emberek gyakran megbotránkoznak, volt aki beszólt, ne a boltban tréningezzek a gyerekkel, válaszul csak reményemet fejeztem ki, hogy neki ha van is, hozzám hasonszőrű lehet és hát sajnálom én őt emiatt eléggé. Jóakaróból sosem elég…Tudom..nehéz. Önuralmat gyakorolni, józan fejjel gondolkozni és átlendülni.
Ám mint írtam az én olvasatomban hiszti nincs. Amit az emberek nagy része annak titulál az egy “rosszul” kivitelezett kérés, panasz, bármi, ami a komfortzónájából kizökkenti az alanyt, jelen esetben a gyereket. Tőlünk tanulja majd meg, ezeken a szituációkon keresztül hogy kurvára nem célravezető, nálam tuti nem, ezért nagyon nem mindegy hogy állunk bele egy ilyen helyzetbe. Folyamatosan tanulom őket, magam, magunkat és az egymásra gyakorolt hatásainkat.
Az én kisokosom a megelőzésre:
- játszin, boltban nyilvános helyen mindig előre tisztázom a szabályokat,
- anya kurva makacs, szóval van türelmem kivárni a megbeszélteket,
- tiszteletben tartom, meghallgatom, kiállok mellette ha muszáj de csak indokolt esetben,
- tudok nemet mondani és azt komolyan is gondolom ( a legnagyobb ordítást generáló szó ),
- megvigasztalom, akkor is ha imitálja a drámát,
- nem félek tőle,
- bízok magamban.
Kommentek